Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak. Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.
A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!
LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...
6. Album - 2. kislemez
2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.
6. Album - 3. kislemez
Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.
6. Album - 4. kislemez
"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.
6. Album - 5. kislemez
"It Wan In Me" lesz a következő single.
The Avril lavigne foundation
Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására. [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán. [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.
Számtalan ötletük van a rajongóknak arról, mi is lehet Avril "rejtélyes" betegsége, ami miatt le kellett mondania a koncertet. Ezidáig nem nagyon fordult elő ilyen. 5 indok, ami amellett szól, hogy Avril terhes:
Chad és Avril már októberben arról nyilatkoztak, hogy családalapításon törik a fejüket. Csak azt az időt várják, amikor mind a ketten ráérnek, nem koncerteznek és nem stúdióznak. ("Mindketten szeretnénk gyerekeket. Már csak arra van szükségünk, hogy megtaláljuk azt az időpontot, amikor mindketten otthon lehetünk és erre a dologra koncentrálhatunk")
Gondok voltak a házasságában: állítólag azért, mert Chad megelégelte a szabályokat, amiket Avril állított fel neki. De könnyen meglehet, hogy a családtervezésben nem tudtak egyetérteni. Avril szeretne már babát, de Chad még várna vele? Lehet, hogy ezért volt vita köztük?
Infúziót akkor (is) kap az ember, ha nagyon "kiszárad", dehidratálódik. Terhességi rosszullétek (hányás) is vezethet ehhez.
Múlt hónapban egy koncerten mondta az énekesnő az AvrilBandaids egyik moderátorának, hogy a Dél-amerikai koncert idején nem érezte jól magát: ("Nem voltam beteg, de nem volt hangom, alig bírtam megszólalni.") A fent említett tünet miatt is elmehet a hangja (gyakori hányások miatti garat -és torokgyulladás)
Nem lesz kanadai és európai turné. Lehetséges, hogy gazdasági okokból, bár kétséges: Kanadában arany -és platinalemez lett a legutóbbi album és kislemezei, szóval jó lemezeladást produkáltak a dalok. A május végén elkezdődött koncertturné nem az Avril Lavigne Tour önálló állomásai: a Backstreet Boys előzenekaraként lép fel Avril, ami azt jelenti, hogy a megszokott 14-16 dal helyett mindössze 8-9 dalt ad elő, és sokkal kevesebbet ugrál a színpadon.
+1: Avril évekkel ezelőtt (abban az évben, amikor Deryckkel összeházasodtak) azt nyilatkozta, hogy 30 éves koráig biztosan nem vállal gyereket. Nos, szeptember végén betölti a 30-at, itt a gyerekvállalás ideje? ;)
Legfrissebb Instagram-kép: az énekesnő újra mosolygós, és nem úgy néz ki, mint aki influenzás lett volna:
Avriltól nem megszokott, hogy lemondja a koncertjeit, azonban betegség miatt lemondta a mai fellépését! Gabriel Panduro épp az imént osztotta meg Twitteren, hogy Avril nincs jól:
"Avril Lavigne-nyel vagyok most, nem lesz képes fellépni ma este. Ő most éppen infúziót kapott, ezért én fogom veletek tartani a kapcsolatot."
"Én vele vagyok... Rettenetesen csalódott, és reméli, mindenki megérti"
Máris elkezdődtek a találgatások, hogy mi baja lehet Avrilnak, sokan terhességre gyanakodnak. Korábban, a Dél-amerikai turné alatt Avril már "lerövidített" egy koncertet, egészségügyi okokból, de később azt mondta azért, mert betegeskedett, alig bírt megszólalni, elment a hangja.
A terhesség mellett szólhat a június 2-án megírt kiemelt posztja Twitteren, amiben elmondja, hogy számára a legfontosabb a család: ("Nagyon szeretem a családomat. Ők a legfontosabbak a világon számomra. #KöszönömIstenem"), valamint az is, hogy nem lesz kanadai -és európai turné sem.